Április 10-től 13-ig Európai északi területének legnagyobb építőipari szakkiállítására került sor – NORDBYGG. A kiállítás négy napig tartott, és 30 országból több mint 800 kiállító vett vonzott. Ugyanúgy, mint 2 évvel korábban, az idén sem hiányoztak a WIŚNIOWSKI lengyel kapu, ajtó és kerítésrendszer gyár éllovas megoldásai.
A stockholmi NORDBYGG nemzetközi szakkiállítás Észak Európa építőiparának legrangosabb eseménye, amelyre legelső alkalommal 1980-ban került sor. Az idei kiállítás nem csak helyet biztosított a termékek és szolgáltatások bemutatására, hanem leginkább négy napon keresztül lehetőséget teremtett előadásokra, konferenciákra valamint tapasztalat cserére, az automatikával, építészettel, építőanyagokkal és gépekkel foglalkozó legnagyobb és legaktívabb cégeknek. Az idén így kiváló alkalom volt a WIŚNIOWSKI brand kínálatának, azaz mind az ipar, mind pedig a lakosság igényeit kielégítő kapuk, ajtók és kerítésrendszerek bemutatására. A kiállításon többek között közelről megismerhették a smartCONNECTED technológiát, amely lehetővé teszi az ingatlan vezérlését a Föld bármely pontjáról. A WIŚNIOWSKI lengyel kapu gyár gazdag kínálatából szintén bemutatatásra került a PRIME – a legapróbb részletekig kidolgozott termék, amely a legjobb stílusban luxusosan ötvözi a legújabb technológiát a minimalista dizájnnal, magabiztosan igazodva a skandináv elvárásokhoz. Az UniPro RenoSystem is rendkívüli érdeklődésre tett szert – nagyon praktikus megoldás, ami beválik mindenhol, ahol helyhiányba vagy egyéb beszerelési nehézségekbe ütköznénk. Ebben az évben Stockholmban azok az ajtó és kapu típusok is bemutatásra kerültek, amelyek egyaránt használhatók ipari épületekben és magán házakban is. Közülük a legelsők a CREO ajtók - a legigényesebb felhasználóknak javasoljuk. Ez a termékvonal óriási lehetőségeket biztosít az elrendezések terén, köszönhetően a hatalmas minta-, szín választékának és a kivitelezési effektusoknak, habár fő előnye leginkább a funkcionalitása. A WIŚNIOWSKI cég bemutatta továbbá az EI30 külső acélpalást ajtókat, és a nemrég díjazott automata emelő-toló teraszajtókat. Ezt a nagyon komfortos megoldást azért díjazták, mert rendkívül funkcionalista, mert kényelmes be-és kijutást biztosít a teraszra. A Home Inclusive 2.0 legújabb kollekciója is felkeltette a látogatók figyelmét, egyedi színvilága vonzotta őket standunkra ugyanúgy, ahogy a V-KING ultra gyors és tartós kétszárnyú ipari kapu is. A kiállítás alatt nem hiányozhatott javaslatunk a kerítésrendszerekre sem - a WIŚNIOWSKI kerítésrendszerek és rácsos panelkerítések jellegzetes és egyedi megoldás a teleklezárásra.